Legyen az a változás, amelyet látni szeretne a közösségében
Bátor kislányom, Rudo 2018-as utazása és elvesztése révén született meg a Brave Little Hearts Zimbabwe.
Azzal kezdődött, hogy igazságot kerestem a kórházban tapasztalt kezeléssel kapcsolatban, amely gyermekem gondatlanságból életét vesztette, és tiszteletben tartottam azt a jó küzdelmet, amelyet bátor kis angyalkánk vívott. Nagyon szenvedett.
Megpróbáltam jelenteni a sérelmeimet a hatóságoknak, de az ügyemet a szőnyeg alá söpörték, és egy gyászoló anyuka érzelmeinek titulálták.
Ha elmesélném a hanyagság megpróbáltatásait, amelyekkel szembesültem, és azt, hogy mi romlott el a kórházban, sok oldalra lenne szükség. De ahelyett, hogy belefulladtam volna a fájdalomba, úgy döntöttem, hogy továbblépek. Nekem kellett lennem a változás, amit látni akarok a szívközösségben. Senkinek sem kívántam azt a borzalmat és fájdalmat, amit átéltem, és nem akartam, hogy a lányom emléke puszta ürességbe vesszen. De nem volt forrásom vagy pénzügyem a projektem elindításához.
Csak egy WhatsApp csoportom volt és személyes kapcsolatom Istennel.
Az egyszerű hibák tragikus következményekkel járnak
Az orvostanhallgatók téves diagnózisokat és rossz gyógyszereket adtak fel, és több mint három hónapba telt, amíg hozzáfértek a kórház gépelt orvosi jelentéseihez. Azt mondták nekem, hogy a kórház nem ad ki gépelt jelentéseket, és a babakönyvem elég jó. Zimbabwe déli régiójában, ahol élünk, mint a legtöbb régióban, nem férünk hozzá kardiológiai szakemberekhez vagy létesítményekhez. De egy indiai kórház hajlandó volt kezelni a lányomat, és szükségük volt a gépelt jelentésekre. Az indiai orvos számtalan e-mailt írt gyermekem orvosainak, kérve az orvosi jelentéseket. De az orvos nem küldte el őket, eltekintve néhány hiányos feljegyzéstől, amiért fizetnem kellett.
A lányom annyira beteg volt, hogy otthon kellett tartani oxigénnel, és havonta több tankot kellett vásárolnunk. Szóval szívszorító volt, amikor egy nővér elfelejtette visszavinni a lányom oxigéntartályát, miután az intenzív osztályon tartózkodott.
A nap, amely örökre bevésődött az elmémbe, az a nap, amikor visszhangot kap. Azt mondták nekünk, hogy vegyük ki az oxigént, és menjünk át az út túloldalára a gyermekosztályra. Esős és fújt a szél, miközben a mellkasomhoz szorítottam a babámat, és eltakartam az időjárás elől. Az örökkévalóságnak tűnő 4 perces tempós séta után megérkeztünk a visszhang helyszínére.
Hosszú volt a sorban állás, és az ápolónő asszisztense, aki velem volt, megkért, hogy álljak be a sorba, amíg ő megy regisztrálni a babámat az echo oldalon. A terv az volt, hogy a babámat visszaviszik a kórterembe, hogy mielőbb újra oxigént kapjanak, de a sor nem mozdult. Jeleztem a védőnő asszisztensének, hogy a babám túl sokáig sírt és elkékül, ami az oxigénhiány egyértelmű jele. Elmondta, hogy a titkárnő azt mondta, maradjon a sorban. Megkérdeztem, hogy elmagyarázta-e, hogy a babának oxigénre van szüksége, de nem válaszolt. Így hát kiléptem a sorból, és elmentem a titkárnőhöz, hogy kiálljak az ügyemben, de ő azt mondta, hogy senki sem tájékoztatta, hogy a baba oxigént kap. Könyörögtem neki, hogy elsőbbséget kell adni neki, de figyelmen kívül hagyott engem. Kiabálni kezdett, hogy menjek vissza a sorba. Könnyek gördültek le az arcomon, amikor odamentem az előtte álló szülőhöz, ha a sorban álltak, és megkértem, hogy engedjen be előtte, tekintettel a kicsim állapotára. Egy pillantást vetett a babámra, és megadta a helyét a sorban.
Amikor végre meglátogattam az orvost, azt mondta, hogy ha a baba oxigént kap, akkor nem kell sorban állnia. Azt mondta, hogy a visszhang után azonnal siessek vissza az intenzív osztályra, hogy újra oxigént kapjak, de az oxigéntartály nem volt ott. Egy ilyen egyszerű hiba, de olyan tragikus következményekkel jár rám és a családomra. Hogyan tudnék megbocsátani?
Megpróbáltam magam mögött hagyni a gyászomat, és elfelejteni azt, amin keresztülmentem. De valahányszor hallottam egy másik gyerek haláláról, és felismertem, hogy ők is hasonló megpróbáltatásokon mentek keresztül, rájöttem, hogy többé nem tudok elbújni a fájdalmam mögé, és TENnem kell valamit. Isten kegyelméből rájöttem, hogy amikor segítettem valakit azzal, hogy csak támogattam, kórházi látogatással, imával vagy adományozással, akkor a saját fájdalmamat gyógyítom. És néha csak azt mondtam: „Istenem, ha a te akaratod volt, hogy a lányom ezen menjen keresztül, hogy segíthessek másoknak, akik ugyanabban a helyzetben vannak, megteszek bármit.” Ez erőt és hitet adott, hogy kiálljak magamért és másokért, mert ez a gyermekem, aki 10 hónaposan halt meg tricuspidalis atresiában, örökre megváltoztatta az életemet. Addig soha nem hallottam veleszületett szívbetegségről.
Brave Little Hearts Zimbabwe – fejlődésünk
Célunk, hogy 6 pillérünkön keresztül felhívjuk a figyelmet a veleszületett szívbetegségekre és a gyermekek jogaira:
1) A korai diagnózishoz való jog.
2) Szakorvosi ellátáshoz való jog.
3) Jog a megfizethető gyógyszerekhez.
4) Az életmentő műtéthez való időben történő hozzáférés joga.
5) Táplálkozáshoz való jog.
6) Élethez való jog.
Ezt úgy tesszük, hogy támogatjuk:
- Tisztességes és igazságos irányelvek a szívbetegségben szenvedő gyermekek számára
- Decentralizált kardiológiai szolgáltatások minden tartományban
- Kormányzati felelősség a betegségben szenvedő gyermekek támogatásáért helyi és fenntartható megoldások megteremtésével
A mai napig a kardiológiai szolgáltatások minden tartományra történő decentralizálása érdekében kísérleti projektünkként a Mpilo Kórházzal kezdtünk. Felújítás alatt állunk, hogy ez legyen Zimbabwe déli régiójának első kardiológiai központja. Hosszú út áll még előttünk, de… együtt megtehetjük!
https://www.facebook.com/bravelittleheartszim
